„Azonnal riadót fogunk fújni” – Bécsben már készülnek a harcra, Magyarországra mutogatnak
Folytatódik a hadjárat az új kancellár ellen.
Ha nem, nagy valószínűséggel veszítünk.
„2022 sikeres, sorsfordító év lehet Magyarország számára. Ennek azonban van néhány előfeltétele, amelyek csak rajtunk múlnak.
1) Először is tudnunk kell, hogy a választásokat el is veszíthetjük. A következő hónapokban minden nap gondolnunk kell egy olyan este lehetőségére, ahol Orbán és Semjén éneklik a Kossuth-nótát! Azért, hogy ez ne következzen be.
2) Az elmúlt négy évben sok mindent nem tettünk meg ennek megelőzésére, amit meg kellett volna tennünk. De ha a következő négy hónapban néhány dologra odafigyelünk, nyerhetünk – hiszen igazunk van.
3) Tudnunk kell, hogy az összefogás nem a képviselői helyek elosztását jelenti, mert ha csak azt jelentené, az a biztos bukást hozná el. Az összefogás közös MUNKÁT jelent.
4) A közvélemény kutatások nézegetése és kommentálása NEM munka.
5) Az előválasztáson megbízott, közös miniszterelnök-jelölt fúrása NEM munka (mint ahogy Botka László megfúrása sem volt az 2018-ban).
6) Hóban-fagyban, esőben-szélben aláírásokat gyűjteni, szórólapokat terjeszteni, plakátot ragasztani, a választás napján valamelyik szavazókörben a fideszes csalásokat megelőzni: LÉTFONTOSSÁGÚ MUNKA (utóbbira itt lehet jelentkezni: https://www.20k.hu/ ).
Ha ezt sokan megértik, nagy valószínűséggel győzünk. Ha nem, nagy valószínűséggel veszítünk.
Boldog új évet kívánunk mindannyiunknak!”